Bőrelváltozások eltávolítása
Szemölcs (verruca), kásadaganat (atheroma), anyajegy (naevus),bőrdaganat, zsírdaganat, tetoválás eltávolítása, hegkorrekció
benőtt köröm műtéte
benőtt köröm műtéte
A test bármely részén keletkezhetnek kisebb-nagyobb szemölcsök, túlzott szaruképződés miatt keletkezett kis kinövések, különböző festékes anyajegyek, kötőszöveti jóindulatú daganatok, melyek leggyakrabban semmiféle panaszt nem okoznak, csupán esztétikai szempontból zavaróak. Bizonyos elváltozások elhelyezkedésük miatt okoznak zavart, pl. borotválkozásnál, öltözködésnél, stb. Ezen elváltozások eltávolítása nem feltétlenül szükséges. Ha a páciens kéri, s nincs olyan ok, mely az eltávolítás ellen szólna, elvégezhető.
Azon bőrelváltozások, melyek panaszt okoznak, (fájdalmasak, nedvezőek, növekedésnek indultak, vérzékenyek, stb.) mindenképpen kezelést igényelnek, ami a legtöbb esetben műtéti eltávolítást jelent.
Ezen elváltozásokkal kapcsolatban alapfelfogásunk az, hogy az egyértelműen jóindulatú elváltozásokat egészben, ép széllel kimetsszük, és szövettani vizsgálatra küldjük. Azon elváltozásoknál, ahol felmerül a rosszindulatúság legkisebb gyanúja, bőrgyógyász szakorvos véleménye alapján döntünk a műtéti terv felállításáról. Természetesen ezen esetekben is az épben történik a kimetszés, majd az eltávolított szövetet szövettani vizsgálatra küldjük. Amennyiben a szövettani vizsgálat rosszindulatú elváltozást mutat, úgy a szakma szabályainak megfelelő további kezelés, ill. szoros ellenőrzés követi a műtétet. A műtét lényege minden esetben az elváltozás épben történő kimetszése, és a kialakult bőrhiány zárása.
A műtét második része, a kimetszés után maradt bőrhiány helyétől, nagyságától, irányától, környezetétől, a bőr milyenségétől függően rendkívül változatos lehet mind a műtét nehézségét, mind a műtét idejét illetően. Legegyszerűbb esetben a metszést követően a sebszéleket össze lehet varrni. Az ilyen, látszólag egyszerű esetekben sem mindegy a metszés iránya, mivel a bőrnek vannak úgynevezett erővonalai, melynek mentén ejtett sebek vékony heggel gyógyulnak, az ettől eltérő irányú hegek gyakran kiszélesednek, feltűnőek. A hegkorrekciók egy része is gyakorlatilag ezt jelenti, azaz a nem megfelelő irányú hegek jó irányúvá tételét a szebb heggyógyulás reményében. Gyakran kell a seb környékéről különböző módon bőrt elforgatni, elcsúsztatni a bőrhiány zárása céljából, illetve a sebszélek tehermentesitése érdekében. Más esetekben a test egyéb helyéről válhat szükségessé bőr átültetése. A műtétnek a minden műtétnél előfordulható, de igen ritkán fellépő szövődményein túl (vérzés, fertőzés) egyéb lényeges szövődménye nincs. A szövődmények megfelelő kezeléssel, beavatkozással leküzdhetők, a műtét végeredményét nem, vagy alig befolyásolják. A szép hegek érdekében műtét után is fontos az utasítások betartása (napozás, szolárium mellőzése 6 hétig, a heg feszüléstől való óvása, kozmetikumok kerülése, stb.), mely utasításokat az operáló orvos személyre szabottan részletesen ismertet a pácienssel, szükség esetén megfelelő krém, tapasz használatát javasolja.

Tovább a weboldalra (www.anyajegycentrum.hu)